Archívum | július, 2012

Hétfői szabadságok

17 Júl

Aki tehette a tegnapi napra szabit vett ki, mivel nagyon ígéretesnek tűnt az előrejelzés. Ez nem is volt másképp, a Balaton K-i medencéjében tombolt a szél, eleinte még 50 km/h-val, amiből később jutott egy kicsi a NY medencének is. Már-már indultunk volna mi is Lelle fele, de mire elhatároztuk magunkat elkezdett fújni Fenyves környékén. Végül ez mellett döntöttünk, ahonnan végül vegyes érzelmekkel távoztunk a nap végén. Volt, hogy 20km/h fújt, volt hogy 35-el, így mindenkinek jó volt, de igazán senkinek sem. Szenvedtünk, sétálltunk, majd jutott egy 20 perc csúszás, majd kezdhettük az egészet előlről. A széljárás előnye, hogy végre barátnő is stabilan tudott gyakorolni a 12-essel, de azért reméljük a K-i medencében több szelet tudtak fogni a srácok!

Képek a tegnapi napról itt 🙂

Reklámok

Befújt a széééél

15 Júl

Pénteken kellemes meglepésben volt részünk, mivel kivételesen stabil 30-40 km/h szél fújt szinte egész d.u. Olyan 13 óra lehetett, amikor barátosnéval összeszedtük magunkat és átnéztünk Balatonfenyvesre, hátha  befúj. Amikor odaértünk, páran próbálkoztak csúszni, de úgy tűnt mindenkinek kevés a szél, így maradt a parton fetrengés a plédbe takarózva, mivel kicsit hűs is volt az idő. Vártunk, vártunk, nem akart történni semmi, így ettünk egy hambit és ittunk egy meggysört. Mire befejeztük, pont kiváló szél kerekedett, melyben barátnő 8-as Catalyst-tal biztonságosan tudott menni, míg én 10es C4-el tudtam gyakorolni szinte mindent, beakasztva kiakasztva is. Kiváló is volt az idő este 8-ig, kb akkor kezdett elállni a szél. Kimentünk, keztünk pakolni, amikor is észrevettem, hogy valami probléma van. Nincsen meg  a papucsom. Valahogy éreztem, hogy valaki eltulajdonította, mivel a vízből is láttam egy fekete felsős srácot sétállgatni a cuccaink körül, aki végül berakott valamit egy fehét kocsiba. Szerencsénkre semmi más nem hiányzott, csak az a fránya papucs. Nem egy nagy érték a cucc, de azért mégiscsak a papucsom, nekem kell az. Na benéztem abba a fehér kocsiba (Lada Samara) és láss csodát, ott volt a pacskerom a hátsó ülésnél. Később láttunk 2 srácot a kocsi körül, majd jöttek velünk szembe. Megkérdeztük véletlenül nem ők jöttek-e a gépállattal. Persze nem ők jöttek állításuk szerint, de mi tudtuk, hogy igen. Kitartóan vártunk a környéken, nem hagytuk annyiban a dolgot, mire egyszercsak odajött a kissé barnabőrű gyerek és mondta, hogy eszébe jutott, hogy mégiscsak ők vannak a kocsival és az egyik haverja rakta el a pacskerom, de csak véletlenül mert azt hitte, hogy az senkié. Na szép. Ennyiből a parton fekvő C4 is a senkié volt, mégis ott maradt. Mindenesetre vigyázzon mindenki kisebb nagyobb dolgaira, mivel nem tudni mikor jön egy enyves kezű ismeretlen! Ezt leszámítva kiváló kiteos nap kerekedett a kezdeti szélcsendből és reméljük hamarosan szintén tuti szélben lesz részünk.

Csepergős szélcsend

12 Júl

Ma Széplakra vetett a sors, ahova bizakodva érkeztünk, de azt kell mondani az előrejelzés mit sem ért . Tegnap este meglesve a met.hu-t a délelőtti 60 km/h helyett, a felhős, kicsit esős időjárás és a kb 15 km/h-s szél fogadott. Reménykedtünk, reménykedtünk, páran megpróbálkoztak lehet-e csúszni, de a siker elmaradt. Később kicsit elkezdett fújni a forgolódó, pöffös szél, ami néha elég jó volt. Végül sokan voltunk, de mind hiába, az időjárás jól kitolt velünk. Reméljük legközelebb mindenkinek több szerencséje lesz az időjárással. Fényképeznem szerencsére sikerült párat, amint megcsúsznak a sporttársak, ezeket megleshetitek facebook oldalunkon!

Kamikaze PKRA

11 Júl

Jelenleg éppen Németországban van PKRA futam, ahol kissé szélsőséges az időjárás. Átérezzük szerintem milyen az amikor nem akar fújni, vagy milyen az amikor fúj mint állat és ráadásul még az eső is esik. Hasonló körülményegben van részünk nekünk is néha, de most a legjobbaknak is ez jutott. Első nap szélcsend volt náluk, majd jött a 40+ csomós szél egy kis esővel. Biztos emlékezetes marad a versenyzőknek ez a PKRA állomás, bár szerintem azért már volt részük hasonló időjárásban nekik is a pályafutásuk során. Nekünk remélhetőleg egy kicsit jobb idő jut, bár a szél mellett egy kicsi lehülésre is számíthatunk, de legalább fújni fog. Legközelebbre holnapra mondja a szeles napot az időjárás, aminek alkalmából akár ki is próbálhatjátok Ozone ernyőinket, vagy Blankforce deszkáinkat 🙂

És akkor következzen egy kis kamikaze németországból :):)

Nincs lehetetlen!

10 Júl

A következő kis sztori Jenny-ről szól, aki megmutatta, hogy nincs lehetetlen ha elhivatottan küzdesz valamiért. Jenny fiatal korában lebénult egy sportbalesetben, de mivel mindene volt a természet és a sportok, nem hagyta annyiban a dolgot. Minden álma az volt, hogy ő is kiteozhasson és ernyő legyen a kezében. Hosszú keresgélés után talált egy csapatot akik segítettek neki a tanulásban és abban, hogy végül igazi kiteossá válhasson. Végül ott tart Jenny, hogy landkiteozik, kiteszörfözik és katakiteozik is. 

Szerintem minden sporttárs nevében írhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk rá és sok sikert kívánunk neki kiteozásban!

Az eredeti, kicsit hosszabb cikk angolul: ITT!

Segítsünk!

10 Júl

Itt az alkalom, hogy segítsünk -elsősorban Balatonkenesén szörföző- sporttársaknak, hogy a Balatonon minél több helyen tudjuk űzni vízi sportjainkat. Nem kell mást tennünk, csak egy e-mailt írni, aminek reményeink szerint eredménye is lesz. Hogy miről is beszélek?

Forrás: http://windsurfing.hu/news.php?CikkekId=1208

Veszélyben a Kenesei szörfös part

2012.07.09

Kedves Balaton rajongók!

2012 július 4-én a balatonkenesei önkormányzat a Vak Bottyán strand melletti vízparti közparkot egészen elképesztő módon elkerítette és hozzá kívánják csatolni a szomszédos strandhoz. 

Ezzel egyrészt megszegik a 2000. évi CXII. törvény (Balaton törvény) 20.§-át, amely kimondja, hogy az önkormányzatoknak szabad hozzáférést kell biztosítani a vízhez a település partvonalának 30%-án egy 5 méteres sávban, de még inkább ellehetetlenítik mindazon tevékenységeket, amelyet a strandon tilos folytatni pl. horgászás, szörfözés, stb, nem is beszélve arról, hogy a város legkellemesebb sétacélpontját tették tönkre ezzel a lépéssel.

Kérek mindenkit, hogy szánjon rá fél percet, és küldjön egy tiltakozó emailt Balatonkenese polgármesterének Tömör Istvánnak a hivatal@balatonkenese.hu email címre néhány sorral, vagy másoljátok be az alábbi sorokat. Kérlek cc-zétek rá ezt az email címet is, hogy tudjuk hány levelet kapott az önkormányzat:civilekapartert@gmail.com 

Alább a mintalevél:

Tisztetl Polgármester úr!

Jelen levelemmel tiltakozni kívánok a Vak Bottyán strand melletti közpark bekerítése ellen. Kérem Önöket, hogy mihamarabb hozzanak határozatot a part megnyitására!

Köszönettel,

Előre is köszönjük a segítséget!!!!

Kenesei szörfösök

Bandit5 első kör

9 Júl

A mai kiváló kiteos nap végére kunyiztam egy F-One Bandit5 ernyőt, mert már nagyon kiváncsi voltam mit is tud a masina. Most próbálom leírni véleményeimet, mellyel nem áll szándékomban sem kritizálni sem dicsőíteni az ernyőt, csupán egy átlagos kiteos első meglátását akarom leírni. Sokat töprengtem hasonlítsam-e a bármely Ozone ernyőhöz, de végül úgy döntöttem néhol megteszem és aki akarja figyelembe veszi, aki nem, nem. Végül a C4 ami a Bandittal szembe került, elvégre inkább egy freestyle mint freeride ernyő az F-one, bár voltak akik a freeride ernyőkkel versenyeztették.

Erő:
Az ernyő ereje elég masszívnak tűnt, ha volt elég szél, akkor húzott rendesen, nem volt ezzel gond. Amint lehet menni az ernyővel, az már tépi is a trapézt. Részben ezt az alakjána tudom be, egy kicsit ducibb ernyő mint a C4, ami valamivel később éri el azt az erőt, amit a Bandit nyújt, szinte a széltartomány aljától.

Stabilitás:
Pöffökben és egyébb hasonló helyzetekben kicsit lehetett érezni, hogy valami történik az ernyővel, kicsit csavarodik, de éppen hogy észrevehető ez a dolog, szóval stabilitásból jól vizsgázott.

Bár erő:
A bár erő kissé többnek tűnt mint amit a C4-nél megszoktam, de mondhatjuk, hogy  jó, nem az a borzalmasan karfájdító de van. Mindezek mellett azt vettem még észre, hogy amikor kb. a bár útjának a közepén van benne az erő, jó hogy a bárt teljesen lehúzva nem lesz az radikális, így egy erősebb szélben is jól ki lehet akasztani, nem fog az ernyő egyből a nádasba rakni. Kevés szélben persze mindez másabb, lehet hogy ez miatt volt, hogy néha úgy éreztem túlfékezem az ernyőt.

Fordulás, gyorsaság:
Szép ívben fordul az ernyő és elég gyorsan. Elég C-s vonást raktak bele, hogy ebben jó legyen így meg kell dícsérni. Kormányerő pont a megfelelő, viszont az egyetlen dolog ami zavart, hogy szerintem eléggé elhúz LEE-be. Persze ezt sem kell feltétlenül az ernyő rovására írni, mivel a C4-el megszokott mozdulataimmal fordultam, annál kicsit másképp működik a művelet. Lényeg, hogy többet el kell menni 3/4 szélben egy sima forduláskor, de ez legyen az én gondom. Gyorsnak mondható az ernyő, de a C4nél nehezebb gyorsnak lenni.

Hangtime, ugrás:
Nagy hosszú ugrásokban nem volt részem, de próbáltam párszol elugrani az ernyővel. Emelését nem éreztem brutálnak, viszont kellemesen tartott. C4-el inkább fordított a helyzet, de szerintem annak a hangtime-ja is teljesen rendben van, ízlések és pofonok.

Kiakasztott teljesítmény:
Kiakasztva nagyon szépen ott marad az ernyő ahol volt elugráskor is, ebben jelesre vizsgázott. A bár erő nem vészes, kiakasztva is jól használható a cumó. Egyedül a gondom, amit már írtam, hogy néha úgy éreztem túlfékezem az ernyőt, de ezt a hibát tudjuk be a szélnek. A C4 ehhez viszonyítva sportosabb és egy picivel figyelősebb, mivel ha rosszul csinál valamit az ember, akkor könnyen egy loop közepén találja magát. Próbáltam pár kiakasztott loop-ot is ugrani a Bandittal, de nem sok sikerrel, valahogy nem akarta az igazságot pedig a bár erőből úgy tűnt elég lesz a szél.

Vízről újraindítás:
A Banditot újraindítani gyerekjáték, olyan mintha valami tanulóernyő lenne a kezünkben. Természetesen simán kormányzsinóros, ez a művelet a C4-el kicsit nehezebb.

Bár és irányító rendszer:
Az F-one bárja a megszokottnál vékonyabb volt nekem, és szinte minden rajta. A főzsinór és a biztonsági zsinór is elég vékonykának tűnt, ami nem is baj, mert biztos nem szakad el, csak ha középen fogja a bárt az ember, akkor a vékonyabb zsinór jobban kikezdi az ember bőrét. A chicken-loop és a biztosító tű sem tűnik valami  masszív darabnak, de a dolgát 100%ig elvégzi. A leash-t köthetjük 2 helyre is, vagy leoldásra amire a chicken-loop közepén lévő csatlakozással van lehetőség, vagy kiakasztásra. Na ez egy kicsit érdekes, mivel úgy oldották meg a dolgot, hogy a bár útjának az aljára rákötöttek egy kb 5cm-es zsinórt, aminek a másik végén egy fém gyűrű van, melyre a leasht kapcsolhatjuk.Érdekes…. Összességében nem rossz a cucc, de nekem az Ozone bárja jobban tetszik a maga egyszerűségével.

Összegzés:

A Bandit egy igazi mindenes, amit szinte minden kiteozni tudó játszi könnyedséggel kezelhet. Azt mondanám, hogy egy erőteljes freeride ernyő, ami alkalmas akár freestyle-ra is, de nem a kifejezett sportgép. A C4 viszont sokkal inkább freestyle ernyő, sokkal sportosabb, gyorsabb. A kettő ernyő szerintem nem ugyan arra van kitalálva, mindeki próbálja ki mindkettőt és döntse el maga, szerinte melyik a jobb.