Tag Archives: kiteloop

Vimeotéka

4 okt

Sok-sok videót láthattunk mostanában a 2012-es nyári kiteozásokról és az őszi túrákról egyaránt, ennek alkalmából vállogattam nektek párat ezek közül. A következő videók valahogy megtetszettek, szerintem van bennük valami több, mint egy sima hétköznapi csúszás 🙂 Csekkoljátok!



Reklámok

Mindig tanul az ember

7 Sze

Tegnap végre újra szeles napnak lehettünk részesei. Kivételesen még a Guru is egy héttel előtte tudta, hogy mikor lesz szél, én már-már meglepődtem, hogy szerdán is még jó szelet ígért. Csütörtökön keltem is időben, de ami fogadott nem tetszett. Zuhogott az eső és úgy tűnt még ez lesz egy darabig. Szerencsémre nem így lett, aránylag hamar elment a csúnya eső, indultam is át Fenyvesre. 11-től aztán tényleg bejött az ígért szél, bár elég pöffösen kezdte előadni magát. Ekkor még a 12-es C4-el mentem, de rövid időn belül erősödött és főleg a pöffökben már sok volt a 12. Összefújtam hát a 10-est és nem bántam meg. Szinte egész nap lehetett menni, amikoris már napsütésben lehetett kiteozni. Annyira jó idő kerekedett, hogy le kellett vennem a hosszú neoprene ruhát, mert már tényleg melegem volt. Gyakorolgattam, gyakorolgattam, pihentem ettem, majd visszamentem. Igazán tuti volt, lehetne több ilyen nap. A gyakorlások közepedte aztán rásóztam egyik ismerősömre a 10-es C4-et, hogy mondjon róla véleményt. Nagyon kiváncsi voltam mi lesz a benyomása, mivel szerintem ő a Balaton egyik legjobb newschool ridere. Sajnos a szél nem akarta, hogy kellőképpen tudja tesztelni a gépet, csupán egy unhooked kiteloop fért bele a szélbe és már ki is jött. Ezen kevés idő alatt is tudott sokat segíteni véleményével, miszerint túl sokat loopol az ernyő, át kéne kötni lassabbra. Én hittem neki, és mielőtt visszamentem volna csúszni átkötöttem az irányítózsinórt a középső opcióra (eddig a legkülsőn volt, kicsi bárerő, leggyorsabb). Azt kell mondanom, tényleg jobban kordábantartható lett az ernyő, kevesebbszer mászott el a trükkök közben és amikor figyeltem meg tudtam fogni kiakasztott loopban, már 1 és negyed fordulat után attól függetlenül, hogy eddig mindig 2-őt loopolt. Mindezek mellett kaptam egy kicsit több bár és kormányerőt, de teljesen szokható, nem kell küzdeni az ernyővel továbbra sem. És ami még pozitívum, hogy karakteresebb lett a loopja, talán mert kicsit nagyobb ívet ír le. Nem is keresem az okokat, lényeg hogy így az eddiginél is jobban tetszik a loopja. Egy szó mint száz, mindig tanul valami újat az ember, ha nem is trükköt de szakértelmet biztos. 🙂 És hogy azért trükk is legyen valami, gyakorolgattam, de arra vágytam lehessen beakasztott loopot is ugrani. Meghalgattatott a kívánságom, mivel estére aztán erősödött annyit a szél, hogy fújhattam össze a 8ast. Szép kis nap volt ez, majdnem minden ernyőt össze kellett fújnom. Sebaj, 8asssal aztán a nap szinte legkirájabbját rájdoltam, ugyanis lehetett gyakorolni a beakasztott loopokat és minden egyebet is kiakasztva. Ez a nap valami nagyon tuti volt, olyannyira, hogy másnap (ma) aztán mindenem fájt. Ez a fájdalom erősít meg mindig abban, hogy előző nap jót kiteoztam és végre eleget gyakoroltam.

Ilyenek a német kiteloop session-ök

11 jún

A trükkökről nincs is mit írni, a C4-nek tényleg brutál jó a loopja, leírni nem is lehet, csak érezni. Azért irigylem a srácokat a szinte tükör víz miatt 🙂

Vasárnap reggel

30 ápr

Mivel is lehetne szebben kezdeni egy szabadnapot, mint pár kitelooppal!!??